Classic Poem

Elmegyek, elmegyek, hosszu utra megyek.
Nem atyafisagom varjak es verebek,

Nyugtalan fecskenek vagyok en testvere.
Udvarlom a holdat esterül estere,

De csak fogyatkozik, halovanyul egyre,
Csillagevo kodok kusznak a hegyekre,

Szeptemberi konnyek ülnek a haraszton,
Marasztom a nyarat, hasztalan marasztom.

Marasztom a csendet, kerlelem a beket:
Varja meg legalabb az imadsag veget.

Nincsen maradasom, megyek immar ugyis,
Nagy fekete felho fenyeget is, huz is.

Ne sivalkodj gozos, megyek immar, megyek,
Hosszu ut porabol koponyeget veszek,

Hosszu ut porabol, masina gozebol.
Rozse lesz az agbol, korom a rozsebol.

Hat a mezok meze, a mezarany emlek,
Illatos kasomban ami felgyülemlek,

Keseredes nelkül kitart-e az ujig?
Bujdosik a bus hold, erdo moge bujik.

Bujdosik a bus szel az eg erdejeben,
Csillagokat fürdet a felhok tejeben.

Fürdess meg engem is, nyughatalan tarsam,
Felho-fehersegben, csillagragyogasban.

Fujd el, jo szel, fujd el, hosszu utnak porat,
Hadd nezzem amott is az egek satorat,

Ne a fogyo holdat, ne a buko napot,
Csak a sarkcsillagot, — csak a sarkcsillagot!